„Minden lelete jó, ebben a korban ez természetes." – de akkor miért ébredsz fáradtabban, mint ahogy lefeküdtél?
Több százezer magyar alszik nyolc órát úgy, hogy reggel egy percig sem érzi magát kipihentnek. Íme 6 ok, amiért „A tudatalattid határtalan ereje – a tudatalatti kontroll" című könyv teljesen mást mond a kimerültségről, mint bármi, amit eddig hallottál, és hogy miért kezdték el olvasni tömegével azok, akiknek a vérképe évek óta hibátlan.
1. Az ember, aki felforgatta azt, amit a kimerültségről hiszünk
Ha évek óta fáradtan ébredsz, a menetrend szinte mindenkinél ugyanaz: nagy vérkép, pajzsmirigy, B12, D-vitamin, vas. Aztán a mondat, amit a legtöbben szóról szóra ugyanígy kapnak meg: „Minden lelete szép. 50 felett ez a kis fáradtság természetes. Próbáljon többet pihenni."
Többet pihensz, mégis fáradtabb leszel. Mert a probléma nem az, hogy keveset alszol, hanem az, hogy az alvásod nem tölt fel. És azt, hogy miért nem, soha senki nem kérdezi meg.
Lajos Antal, A tudatalattid határtalan ereje című könyv szerzője, éppen erre a kérdésre keresett választ. Nem orvos, és nem is állítja magát annak, a könyve nem helyettesíti az orvosodat. Amit kínál, az valami más: magyarázat arra, amire a vérkép nem ad választ.
Nem tartja magát motivációs előadónak sem, mert, saját bevallása szerint, a motivációs ipar több kárt okoz, mint amennyit használ. Ma már bizonyított tény, hogy az önfejlesztő módszereket alkalmazó emberek 97%-a kudarcot vall. A hiba azonban nem bennük van, hanem a módszerben, és azokban, akik ennek ellenére továbbra is népszerűsítik ezeket.
Ugyanez a csapda működik a fáradtságnál is: a kávé megemeli az energiaszintedet egy órára, aztán lejjebb ejt, mint ahol voltál; a vitamin pótol egy hiányt, de ahhoz nem nyúl hozzá, ami miatt a tested tartalékba tett mindent.
Eredeti szakmáját tekintve építészmérnöki végzettséggel rendelkezik, és vállalkozói karrierje során maga is évekig élt folyamatos hajtásban, és sokáig kereste a választ arra, hogyan változtathatna ezen.
Az unalomig ismételt és kiüresedett motivációs könyvek és előadások ösztönözték arra, hogy megírja saját könyvét, mivel soha nem tudott azonosulni azzal a hozzáállással, hogy „gondolkodj pozitívan", „legyen elég akaraterőd", vagy „tűzd ki a céljaid, és akkor majd el is éred őket".
Ezek felszínes kijelentések, amelyek csak elfedik a valóságot, de nem kezelik a probléma gyökerét. Az évek alatt felhalmozódott traumák, félelmek és stresszemlékek nem lehet csak úgy egyszerűen akaraterővel vagy tudatos döntésekkel felülírni. És egy olyan testet, ami évtizedek óta vészüzemmódban fut, nem lehet azzal feltölteni, hogy valaki azt mondja: „pihenj többet."
A megoldás nem a tudatban, hanem a tudatalattiban rejlik.
2. A „Tudatalatti Kontroll" módszer alapjai
Hogyan lehet tehát a probléma gyökerét megszüntetni és nem csak a tüneteket kezelni? A legtöbb könyv és előadó arra tanít, hogy tudatosan változtass a gondolataidon, ám ez a történetnek csupán 10%-a. Az agyunk „háttérprogramja", a tudatalatti, irányítja cselekedeteink 90%-át, mint egy csendes bábmester, aki a háttérből irányít minket.
És nemcsak a cselekedeteinket. Az energiád nem a kalóriáidból jön, hanem az idegrendszeredből, abból, amelyik ugyanebből a háttérprogramból kapja a parancsot. Ha a tudatalattid évtizedek óta azt üzeni neki, hogy veszélyben vagy, akkor a kortizolszinted magasan marad, a tested éjszaka nem regenerál, hanem őrködik. Ezért ébredsz fáradtan: mert nem aludtál, csak feküdtél.
Ezért bármely módszer, amely a tudatalatti szerepét figyelmen kívül hagyja, kudarcra van ítélve. Az igazi változás akkor érhető el, ha képesek vagyunk átprogramozni a tudatalattiban rejlő káros beidegződéseket, félelmeket és korlátokat.
Lajos Antal a könyvében egy olyan szemléletmódot és gyakorlati módszert kínál, amely lehetővé teszi, hogy a változások könnyedén és természetesen történjenek, anélkül, hogy erőlködés vagy küzdelem kísérné őket.
3. A példa, ami önmagáért beszél: Bogi levele
Nincs is meggyőzőbb példa arra, hogy a „Tudatalatti Kontroll" módszere működik, mint azoknak a visszajelzései, akik évtizedekig éltek folyamatos hajtásban és kimerültségben.
„Kedves Anti!
Jelenleg a 4. szintnél vagyok és fantasztikusak a változások, amiket tapasztalok!!!
Úgy érzem magam, mintha valamilyen eredeti vagy ősi állapotomba kerültem volna vissza. Semmi nem tud felbosszantani, kiborítani, kihozni abból a kiegyensúlyozottságból, amiben vagyok.
Az alvászavarom a múlté, úgy alszom, mint a bunda.
A héten voltam neurológiai kontrollvizsgálaton, és mindent tökéletesnek találtak. 2 hét múlva MRT, és tudom, hogy az is rendben lesz.
Néha csak úgy eláraszt az eufória, egy eddig szinte ismeretlen »jóság-érzés«. A tapasztalatok nagyrésze számomra teljesen új.
Lassan 20 éve, hogy először megjelent nálam a magas vérnyomás, és kb. 10 éve éltem folyamatos stresszben és hajtottam, mint egy robot.
A tudatalatti kontrollal merőben más, új dimenzió nyílt meg előttem.
Anti, ez a módszer egy csoda, egy óriási ajándék! És mi minden jön még!!!
Nagy szeretettel és köszönettel: Bogi"
Bogi levele pontosan azt írja le, amit a módszer lényege: az eredmény nem az akaraterőnek, hanem a tudatalatti hihetetlen teremtő erejének kihasználásának köszönhető. Tíz év robotüzemmód után nem több önfegyelem kellett, hanem az, hogy a tudatalattiban felhalmozott feszültség végre kiürüljön. Ha összhangban vagyunk a tudatalattinkkal, akkor könnyedén és erőlködés nélkül érhetjük el azt, amit szeretnénk.
4. Hogyan működik a módszer a gyakorlatban?
Míg a legtöbb megoldás arra ösztönöz, hogy a külső tényezőkre fókuszálj, a vitaminra, a koffeinre, a korábbi lefekvésre, a következő vérvételre, a valódi változáshoz ez nem elég. Sőt, a sikertelenség garantálható.
Ha a tudatalattid tele van feldolgozatlan félelmekkel és stresszemlékekkel, akkor azokon semmilyen tudatos célkitűzés nem fog tudni változtatni. Ráadásul, ha nem éred el az eredményt, még nagyobb frusztrációt fogsz érezni, ami tovább rontja pontosan azt, amit javítani akartál.
Ahhoz, hogy a külső megváltozzon, először belül kell megváltozni, és soha nem fordítva. A jó hír az, hogy bárki képes erre, és a megoldás könnyebb, mint sokan gondolnák. A helyes módszerrel gyors és jelentős változások következhetnek be bárki életében.
A „Tudatalatti Kontroll" részben Dr. Alexander Loyd Gyógyító Kód módszerén, valamint José Silva Agykontrollján és vizualizáción alapul. Az újonnan megjelent Gyakorlati Útmutató pedig tovább segíti a módszer elsajátítását, lépésről lépésre, esténként néhány perc.
5. Olvasói visszajelzések és valós eredmények
A „Tudatalatti Kontroll" módszere nemcsak Lajos Antal családjának életére volt nagy hatással, hanem több száz magyar olvasóéra is. A könyv mellé jár egy ingyenes Magyar Olvasók Tapasztalatai kiegészítő is, ahol valós példákról számolnak be az olvasók.
Ahogy Bogi levele is mutatja, sokan számolnak be arról, hogy az alvászavaruk megszűnt, és évek óta először ébrednek kipihenten. Van, aki több évtizedes pánikbetegségétől, alvászavarától vagy lámpalázától tudott megszabadulni.
Többen számolnak be fizikai fájdalom csillapításáról, mint például migrén, ízületi fájdalmak vagy bőrproblémák, valamint nagyon sok párkapcsolati problémával küzdő számára is megoldást nyújtott a módszer.
Volt olyan is, akit a módszer elkezdése után rövidesen előléptettek a munkahelyén.
6. A leggyorsabban növekvő magyar bestseller
A tudatalattid határtalan ereje futótűzként terjed a közösségi médiában, és nagy eséllyel te is hallottál már róla. Ez nem véletlen.
Több száz 5 csillagos értékelés, 50.000 eladott példány és mélyreható eredmények állnak e siker mögött, a változás az olvasók életében kézzelfogható.
A szakmai értékelések szerint a könyvben ismertetett módszer nagyon hatékonynak bizonyul. Olyan területekre is kitér, amelyeket a pszichológia is elfogad és vizsgál, mint például a stressz hatása az ember életére és a tudatalatti szerepe.
Az egyik legnagyobb előnye: míg más módszerek alapvetően a külső segítségre építenek, addig Lajos Antal módszere önfejlesztésen alapul. Összességében a könyv logikus, érthető és kritikus megközelítést kínál az önfejlesztéshez.
Az eredmények magukért beszélnek, ezért mindenképpen érdemes elolvasni a könyvet és kipróbálni a módszert.
Használd ki a limitált idejű ajánlatot, és vásárold meg te is kedvezményesen!
Limitált akció!
Az ajánlat lejárata: 23:59:59
Vedd vissza az irányítást az életed felett egyszer s mindenkorra, „A tudatalattid határtalan ereje" segítségével.
- ✓ AJÁNDÉK: Gyakorlati Útmutató
- ✓ INGYENES: Magyar Olvasók Tapasztalatai kiegészítő
- ✓ INGYENES: Facebook csoport hozzáférés
- ✓ INGYENES szállítás 17.000 Ft feletti vásárlás esetén
RAKTÁRKÉSZLET FOGYÁS: MAGAS