Az Elme Világa
Nem találsz megfelelő párt? Így törj ki a véget nem érő körforgásból

Szerző: Dr. Szegedi Andrea
Legutóbb frissítve: 2025.02.03

1. Az ember, aki felforgatta az önfejlesztő iparágat
Ez a helyzet rengeteg embernek ismerős: szakítás után nagy tervekkel, hatalmas felszabadultsággal vetjük bele magunkat egy új párkapcsolatba de hamar azt vesszünk észre, hogy ugyan azok a problémák kezdenek jelentkezni mint amik korábbi kapcsolatban is jelen voltak.
Ha többször is előfordul veled, hogy egy friss kapcsolat nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor valószínű, hogy nem a pároddal van a gond, és még csak nem is veled, hanem azzal, milyen belső hozzáállás és hitrendszer működik benned.
Lajos Antal, A tudatalattid határtalan ereje című könyv szerzője, nem egy hétköznapi személyiség. Nem tartja magát motivációs előadónak, mert – saját bevallása szerint – „a motivációs ipar több kárt okoz, mint amennyit használ. Ma már bizonyított tény, hogy az önfejlesztő módszereket alkalmazó emberek 97%-a kudarcot vall. A hiba azonban nem bennük van, hanem a módszerben. És azokban, akik ennek ellenére továbbra is népszerűsítik ezeket."
Eredeti szakmáját tekintve építészmérnök végzettséggel rendelkezik. Vállalkozói karrierje során viszont számos akadállyal találkozott. Maga is sokáig kereste a választ arra, hogyan változtathatna életén.
Az unalomig ismételt és kiüresedett motivációs könyvek és előadások ösztönözték arra, hogy megírja saját könyvét, mivel soha nem tudott azonosulni azzal a hozzáállással, hogy „gondolkodj pozitívan", „legyen elég akaraterőd", vagy „tűzd ki a céljaid, és akkor majd el is éred őket".
Ezek felszínes kijelentések, amelyek csak elfedik a valóságot, de nem kezelik a probléma gyökerét. Az évek alatt felhalmozódott traumák, félelmek és stressz emlékeket nem lehet csak úgy egyszerűen akaraterővel vagy tudatos döntésekkel felülírni. A megoldás nem a tudatban, hanem a tudatalattiban rejlik.

2. A „Tudatalatti Kontroll” módszer alapjai
A legtöbb könyv és előadó arra tanít, hogy tudatosan változtass a gondolataidon – ám ez a történet csupán 10%-a. Az agyunk „háttérprogramja", a tudatalatti, irányítja cselekedeteink 90%-át. Mint egy csendes bábmester, a háttérből irányít minket.
Ezért bármely módszer, amely a tudatalattit figyelmen kívül hagyja, kudarcra van ítélve. Ugyan ez történik bármilyen párkapcsolati tréninggel, beszélgetéssel, terápiával is. Az elhatározások szinte mindig csak tudatosak.
Viszont az igazi változás akkor érhető el, ha képesek vagyunk átprogramozni a tudatalattiban rejlő káros beidegződéseket, félelmeket és korlátokat.
Lajos Antal könyvében egy olyan szemléletmódot és gyakorlati módszert kínál, amely lehetővé teszi, hogy a változások könnyedén és természetesen történjenek, anélkül, hogy az erőlködés vagy küzdelem kísérné őket.

3. A példa, ami önmagáért beszél: A hihetetlen család
Nincs is meggyőzőbb példa arra, hogy a „Tudatalatti Kontroll” módszere működik, mint maga Lajos Antal családja. Antal és felesége már 25 éve boldog házasságban élnek, 12 éve Tenerifén, ahol több sikeres vállalkozást építettek fel.
Idősebbik lányuk, Mercédesz, 25 évesen folyékonyan beszél 9 nyelven, 6 egyetemen tanult, és az Európai Parlament elnökségi igazgatóságában dolgozott.
Fiatalabb lányuk, Mirella, 20 évesen az Egyesült Államokban tanul fizikus mérnöknek, miközben a New York-i Nemzeti Nukleáris Laboratóriumban végez atomfizikai kutatásokat.
Antal szerint „ezek az eredmények, valamint a családi összetartás és sikerek nem az akaraterő, hanem a tudatalatti hihetetlen teremtő erejének kihasználásának köszönhetők.” Ha összhangban vagyunk a tudatalattinkkal, akkor könnyedén és erőlködés nélkül érhetjük el azt, amit szeretnénk.
Ahogy a szerző fogalmaz: „Amikor kiköltöztünk Tenerifére, sok olyan családot ismertünk meg, akiket a költözés – velünk ellentétben – nem közelebb hozott egymáshoz, hanem teljesen tönkretett. Ha emberként, szülőként tele vagyunk stresszel, félelemmel és káros beidegződésekkel, nem csoda, hogy még a legapróbb probléma is nehézséget fog okozni. Ha viszont képesek vagyunk ezeket a gátakat feloldani saját magunkban, és valóban a probléma gyökerét megszüntetni – mélyen a tudatalattiban –, akkor a környezetünk is könnyedén elkezdhet változni szándékaink szerint.”

4. Hogyan működik a módszer a gyakorlatban?
Míg a legtöbb önsegítő könyv arra ösztönöz, hogy fókuszálj külső célokra, mint a pénz, kapcsolatok vagy siker, a változáshoz ez nem elég. Sőt, a sikertelenség garantálható.
Ha a tudatalattid tele van téves beidegződésekkel, káros hiedelmekkel, akkor azokon semmilyen tudatos célkitűzés nem fog tudni változtatni. Ráadásul, ha nem tudod elérni ezeket a külső célokat, még nagyobb frusztrációt fogsz érezni, ami csak még jobban el fog távolítani tőlük.
Ahhoz, hogy a külső megváltozzon, először belül kell megváltozni, és soha nem fordítva. A jó hír az, hogy bárki képes erre, és a megoldás könnyebb, mint sokan gondolnák. A helyes módszerrel gyors és jelentős változások következhetnek be bári életében.
A „Tudatalatti Kontroll” részben Dr. Alexander Loyd Gyógyító Kód módszerén, valamint José Silva Agykontrollján és vizualizáción alapul. Az újonnan megjelent Gyakorlati Útmutató pedig tovább segíti a módszer elsajátítását.

5. Olvasói visszajelzések és valós eredmények
A „Tudatalatti Kontroll” módszere nemcsak Lajos Antal családjának életére volt nagy hatással, hanem több száz magyar olvasóéra is. A könyv mellé jár egy ingyenes Magyar Olvasók Tapasztalatai kiegészítő is, ahol valós példákról számolnak be az olvasók.
Volt olyan, akit a módszer elkezdése után rövidesen előléptettek a munkahelyén, de olyan is, aki több évtizedes pánikbetegségétől, alvászavarától vagy lámpalázától tudott megszabadulni.
Többen számolnak be fizikai fájdalom csillapításáról, mint például migrén, ízületi fájdalmak vagy bőrproblémák. Valamint nagyon sok párkapcsolati problémával küzdő számára is megoldást nyújtott a módszer.

6. A leggyorsabban növekvő magyar bestseller
A tudatalattid határtalan ereje futótűzként terjed a közösségi médiában, és rengeteg helyen hallhattál már róla… ez nem véletlen!
Több száz 5 csillagos értékelés, több mint 30,000 eladott példány és mélyreható eredmények után az emberek életében a változás kézzelfogható.
A szakmai értékelések szerint a könyvben ismertetett módszer nagyon hatékonynak tud bizonyulni. Olyan területekre is kitér, amelyeket a pszichológia is elfogad valamint vizsgál, mint például a stressz hatása az ember életére és a tudatalatti szerepe.
Az egyik legnagyobb előnye, hogy míg a pszichológia külső segítségre (pszichológusra) épít, addig Lajos Antal módszere önfejlesztésen alapul.
Összességében a könyv logikus, érthető és kritikus megközelítést kínál az önfejlesztéshez.
Az eredmények magukért beszélnek – ezért mindenképpen érdemes elolvasni a könyvet és kipróbálni a módszert.
Exkluzív Téli Ajánlat
Az ajánlat lejárata:
:
:
Vedd vissza az irányítást az életed felett egyszer s mindenkorra és találj rá az igaz szerelemre
„A tudatalattid határtalan ereje” segítségével.

AJÁNDÉK Gyakorlati Útmutató
INGYENES melléklet magyar olvasók tapasztalatairól
INGYENES Facebook csoport hozzáférés
Akár 40%-os akció megtekintése
RAKTÁRKÉSZLET FOGYÁS: MAGAS
Akár 40%-os akció megtekintése