Bizonyára jól gondolom, hogy sok módszerrel próbáltál már változtatni az életeden.
Valószínűleg elolvastál rengeteg könyvet az önfejlesztésről, elmentél előadásokra, beiratkoztál hangzatos programokra, amelyek változást ígértek. Próbáltál pozitívan gondolkodni, kilépni a komfortzónából, akaraterővel eldöntötted, hogy eddig és ne tovább. Mantrákat ismételtél a tükörben naponta akár százszor is, és megpróbáltad manifesztálni az álmaid életét.
Ám az eredmények mégsem jöttek – vagy legalábbis nem úgy, ahogy szeretted volna.
A helyzet az, hogy ezekkel a módszerekkel soha nem is fognak.
Talán érezted már úgy, hogy biztosan te nem csinálsz jól valamit – hiszen másoknak sikerül.
Én megnyugtatlak: te mindent jól csináltál.
Egyszerűen a tanítóid és a módszerek nem voltak alkalmasak arra, hogy valódi, tartós változást érj el.
És nem vagy egyedül. Az önfejlesztő módszerek 97%-a bizonyítottan nem működik.
A gond csak az, hogy abban az óriási hangzavarban, amelyben ezeket a módszereket ajnározzák, nehéz megtalálni a valóban célravezető utat. Rengeteg tévhit vesz körül bennünket, és abban az állapotban, amiben most benne vagy, valószínűleg nincs is sok energiád ahhoz, hogy mindemellett még ezekkel a tévhitekkel is foglalkozz.
De ennek ellenére most itt vagy, és ezt olvasod.
Szeretnél változtatni az életeden, de már egészen megszoktad, hogy szorongsz, hogy neked úgysem sikerülhet. Ez az érzés beitta magát a mindennapjaidba, és úgy érzed, nehéz megszabadulni tőle.
A jó hír viszont az, hogy én tudok neked segíteni a tisztánlátásban, így ezt nem kell egyedül végigcsinálnod. Nagyon sok ember volt már a te cipődben – többek között én magam is –, így pontosan tudom, min mész keresztül.
A helyzet az, hogy senki nem fogja tudni megváltoztatni az életedet, csak te.
Én csak segíthetek elindulni, de végül te fogod megtenni a lépést. De nem leszel egyedül – a Webináron ott lesz még veled több száz hozzád hasonló ember, mind ugyanazzal a céllal.
Ha viszont tovább halogatsz, ha azt hiszed: „Majd megnézem később” vagy „Ráérek még,” akkor a várva várt változás sosem fog eljönni.
Most itt a lehetőség, hogy megtörd az ördögi kört, és végre egy olyan módszert tudj a magadénak, amellyel valóban képes lehetsz átformálni az életedet, és megtalálni a végső belső célodat.